A matematikai tanulmányok után a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképző szakán végzett Dubóczky Gergely rendszerint különleges előadásokkal rukkol elő.
A saját, Budapest Sound Collective nevű zenekarával például úgy mutatta be Haydn: Krisztus hét utolsó szava a keresztfán című művét, hogy a fiatal karmester felkérésére Esterházy Péter írt a prédikációk helyére saját szöveget. Dubóczky Gergely mostanában a Budapesti Fesztiválzenekarban (BFZ) dolgozik, május 3-án éppen a BFZ koncertjét dirigálja a pécsi Kodály Központban. Ehhez a beszélgetéshez Nádler István négy festményét választotta.
Mi ragadott meg ebben a négy képben, amikor először láttad?
D. G.: A budapesti Ludwig Múzeumban volt 2008-ban egy nagy Nádler-kiállítás, Függőleges címmel. Ennyire koncentráltan akkor láttam először Nádler István műveit. A hatalmas festmények ott, együtt elementáris erővel hatottak rám, magával ragadott a színviláguk és a dinamikájuk. A kiállításokon először megnézek mindent, mert van bennem habzsolási hajlam, főleg, ha ilyen erőteljes élményben van részem. Aztán visszamegyek pár műhöz, és azokkal töltök sok időt. A zenével is így vagyok, ha érdekelnek az első benyomások, akkor továbbfejtem azok gondolatvilágát. Ennél a négy képnél elsőre a színvilág és a textúra egyedisége, a színek egymásnak feszülése fogott meg; a kékek viszonya a fekete háttérhez, valamint a széles ecsettel, egyetlen lendülettel megfestett, egyenes vagy éppen hullámzó csíkok. Aztán, ahogy hosszan időztem előttük, ízlelgettem mindezt, kezdett kibontakozni a képek „története”.