gergely-duboczky-conductor

Nádler István festményeivel és Esterházy Péter szövegével mutatják be Haydn egyik legnépszerűbb művét április 9-én a Kiscelli Múzeum Templomterében. A Megváltó utolsó hét szava a keresztfáneredetileg a húsvéti liturgia részeként, a cádizi püspök prédikációjával hangzott el. A szentbeszédek helyére Esterházy Péter 2014-ben, Dubóczky Gergely karmester felkérésére profán imát írt. Az így létrejött előadás inspirációjára született Nádler István hét festményből álló sorozata, melyet – a zene, szöveg és kép egységét megteremtve – a virágvasárnapi hangverseny alatt is láthatnak a nézők.

gergely-duboczky-conductor

Photo: Dobó László

A Megváltó utolsó hét szava a keresztfán című művet Haydn a cádizi kanonok felkérésére komponálta 1785-ben, a Santa Cueva barlangtemplomban zajló nagypénteki szertartásra. A megrendelő részletes leírást adott a templomról a helyszínt nem ismerő zeneszerzőnek, és Haydn kottájának előszavából az is kiderül, hogy a felkérő levélben pontosan meghatározták a zenemű főbb vázlatait is. Nyolc lassú tételt kértek a bevezető, valamint a szenvedéstörténet hét mondatának illusztrálására, majd az utolsó tételben, a földrengés ábrázolásához egy gyorsat. Az így létrejött, a hallgatót befelé fordulásra késztető zene a mai napig Haydn legnépszerűbb művei közé tartozik.

2014-ben Dubóczky Gergely kezdeményezésére és vezényletével került sor arra az ősbemutatóra, amelyen a darabot Esterházy Péter hét betétszövegével adták elő. Hét utolsó szó címmel erőteljes, prózai mű született, amelyet – Mácsai Pál és Kerekes Éva előadásában – egy férfi és egy női hang illesztett bele Haydn muzsikájába.

Olvassa el az egész cikket, itt: Librarius.hu