gergely-duboczky-conductor-2

2016. november 19-én startol a Zeneakadémián a FIÚK (Fischer Iván Új Karmestereket mutat be), a Budapesti Fesztiválzenekar új koncertsorozata, ahol fiatal karmesterek mutatkozhatnak be a közönségnek a világ egyik legjobb zenekarának élén. A nyitókoncerten Berlioz, Hindemith és Beethoven művek csendülnek majd fel Dubóczky Gergely vezényletével. Vele beszélgettem a Fesztiválzenekarról, karmesterségről és természetesen a 19-i koncert programjáról.

gergely-duboczky-conductor-2

Photo: Békési Botond

Békési Botond: Hogyan kerültél kapcsolatba a Fesztiválzenekarral? Mikor álltál náluk először a pulpitusra?
Dubóczky Gergely: Bementem egy próbára, aztán egyszer csak Fischer Iván a kezembe adta a pálcát, hogy vezényeljek. Szerencsére nagyon jól sikerült, utána először asszisztálni hívtak, majd egyre komolyabb munkák követték egymást.
B.B.: Miként kerültél a FIÚK közé? Mondanál pár szót magáról a kezdeményezésről?

D.G.: A ’Ficher Iván Új Karmestereket mutat be’ Fischer Iván ötlete volt, aki a Budapesti Fesztiválzenekar segítségével szeretne lehetőséget adni a pályakezdő karmesterek bemutatkozására. Ez egyrészt roppant izgalmas kísérlet, másrészt pedig kihívás is, hiszen világklasszis együttessel dolgozni nagy felelősség és különleges feladat. A három hangversenyen a zenekar mellett asszisztensként már korábban is dolgozó karmesterek vezényelhetnek; jómagam mellett Victor Aviat és Vladimir Fanshil vezényel még majd 2017 első hónapjaiban.

Olvassa el az egész cikket, itt: Szintezisonline.hu