December elsején lesz a 2017-18-as Farkas Ferenc Hangversenybérlet első előadása, az operagálán Boross Csilla és barátai lépnek fel Székesfehérvár kórusai és az Alba Regia Szimfonikus Zenekar a közreműködésével. Januárban az Újévi illúziók évköszöntője, februárban a Lét és sors című Beethoven-est, majd tavasszal egy Donato Renzetti vezényelte hangverseny, valamint a Stravinsky és a bécsiek című koncert élményeivel lehetünk gazdagabbak.

A Farkas Ferenc Hangversenybérlet 2017-2018-as évadában ismét öt fantasztikus zenei programot kínál az Alba Regia Szimfonikus Zenekar szervezésében. „Öt egymástól teljesen eltérő karakterű koncert, kilenc nagyszerű szólista és öt különböző karmester-egyéniség várja a közönséget az új évadban” – fogalmazott Selmeczi Gábor, koncertmester, aki Burján Gabriellával, a második hegedű szólamvezetőjével mutatta be a hangversenysorozatot. „A Farkas Ferenc Hangversenybérlet harmadszor kerül meghirdetésre, minden szempontból gerincét adja évadunk művészi teljesítményének. Öt egymástól teljesen eltérő karakterű koncert, melyeknek műsora átfogja az egész zeneirodalmat, és reméljük, minden zenei igényt kielégít majd. Kilenc nagyszerű szólistát köszönthetünk majd és öt különböző karmester-egyéniséget, akik közül hárommal már dolgoztunk együtt.” – tette Selmeczi Gábor, Medveczky Ádám, Dubóczky Gergely és Ács János karnagyokat méltatva.

Olvassa el a teljes cikket: szekesfehervar.hu