duboczky-gergely-music-sheets

Alkalmazott matematikusnak készült, karmester lett belőle. Izgalmas zenei és társművészeti kísérleteket bonyolít és szervez, a kortárs zene elszánt közvetítője. Asszisztensként dolgozott Kocsis Zoltán mellett a Nemzeti Filharmonikusoknál, jó ideje vezeti a Medikus Zenekart, és persze van saját formációja is, a Budapest Sound Collective. Dubóczky Gergelynek hívják, mindössze 33 éves.

duboczky-gergely-music-sheets

Photo: Raffay Zsófi

És ő a motorja az október 18-án, szombaton este fél nyolckor a Bálnában kezdődő programnak is: a Budapest Sound Collective Elemek című sorozatának középpontjában ezúttal a hang fizikai tulajdonságai – mint például a hangerő, a hangszín – állnak. A koncert a hang és tér kapcsolatát járja körül: miként befolyásolja a hangot az azt körülvevő tér, illetve hogyan hoz létre a hang változatos térillúziókat? A zenei tér már egész korán (késő reneszánsz) kompozíciós elvvé vált, a XX-XXI. században pedig a zenei tér kialakítása, előzetes meghatározása a többi kompozíciós szemponttal (mint a forma, az időbeliség, a dramaturgia) azonos súlyú lett.

Olvassa el az egész cikket, itt: Valasz.hu